Sounds of God Ministries

Sounds of God Ministries – Kit nevez gyermekének… (1János 3,1-12)

1János 3,1-12

„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért, akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés. Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt. Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak”

Hálát adok Neked Istenem, hogy gyermekednek neveztetsz engemet, mert látom, hogy milyenné szeretnél engem formálni. Tudom, sok mindenben kell formálódnom, hogy hasonló lehessek és igen töredékes mindaz, amivel rendelkezem, de Nálad és Veled Istenem minden lehetséges. Reményem van a megtisztító hatalmadban és egyszer veled lehetek a menyben, dicsérve téged, nagyszerűségedért.

Ebben az igében erősen nyilvánvalóvá teszi számomra, hogy kit nevez gyermekének és kik azok, akik nem az Ő gyermekei, sőt az ördög gyermekei.

„Aki a bűnt cselekszi, azaz ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva.”[1]

„Aki az Istentől született, az nem cselekszi a bűnt…”[2], hogy mért is, azt lentebb olvasom.

„…mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet…”[3], tehát Jézus által új életem van és reményem van az örök életre általa. Csak Ő általa lettem én és mások igazzá. Köszönöm neked ezt Uram, köszönöm, hogy ez alapján mércét állítottál nekem, hogy láthatom ki az, aki a te gyermeked és ki az, aki ördög gyermeke.

[1] Biblia; Magyar  Bibliatársulat; Ref. Egyház Kálvin János kiadója; Budapest, 2002. (1János 3,8)

[2] Biblia; Magyar  Bibliatársulat; Ref. Egyház Kálvin János kiadója; Budapest, 2002. (1János 3,9a)

[3] Biblia; Magyar  Bibliatársulat; Ref. Egyház Kálvin János kiadója; Budapest, 2002. (1János 3,9b)

Sounds of God Ministries – Kit nevez gyermekének… (1János 3,1-12) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva