Igei bátorítás – Mit is jelent Jézus tanítványnak lenni? (Márk 1,16-20)

Márk 1,16-20

“Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak és így szólt hozzájuk Jézus: “Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.” Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.”

Mit is jelent Jézus tanítványnak lenni? Az egész élet tanulás. Követés, a kívánt cél elérése érdekében. Követjük a szüleinket, követjük a tanárainkat, követjük a példaképeinket.

Tapasztalatom szerint az ember nem tudja, hogy ebben a világban mit kövessen. Azt látom, hogy olyan sok felhívás van a világban. Gyere, csináld ezt, vagy csináld azt és akkor eléred ezt, vagy amazt. Erről, régi önmagam jut eszembe. Mindig vágytam az igazi tevékeny szeretet után és mentem ide, majd oda abban a reményben, hogy megtalálom önmagam, elhivatottságom, emberségem célját, eszenciáját. De mit is tud adni ez a világ. Elmegyek sportolni, kigyúrom magam, lesz olyan karom, lábam, izmaim, hogy akár csodájára is járhatnak, vagy akár megfeszítem magam és lehetek szuper énekes, aki a csillagok közt röpköd. De várjunk csak. Meddig fogok eme tökélyben úszkálni? Kié is a dicsőség?

Ergo: Minden, ami a teremtésben mozog, elmúlik, minden, ami önmagának akar megfelelni, halott.

Hálát adok Istenem, hogy elhívtál, örök hivatást adtál, emberek halászává szántál!

Támogasd missziónkat:

Támogatás (HUF)

  • Tudomásul veszem, hogy az Érték-Benned Alapítvány - [Székhely és számlázási cím: 4033 Debrecen, Gyűrű u. 11; Telefon szám: +36709473772] - adatkezelő által a - [Fizetési, elfogadási oldal] - felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft. (1143 Budapest, Hungária körút 17-19.), mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: Név, e-mail, Számlázási cím, telefonszám, összeg. Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff  SimplePay vásárlói tájékoztató