Sounds of God Ministries

Sounds of God Ministries – Kákán is a csomót… (Márk 2,23-28)

Márk 2,23-28

“És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat.  A farizeusok így szóltak hozzá: “Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?” Erre ő ezt kérdezte tőlük: “Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, ő is, meg azok is, akik vele voltak? Bement az Isten házába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak; és azoknak is adott, akik vele voltak.”  Majd hozzátette Jézus: “A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért, tehát az Emberfia ura a szombatnak is.”

Itt is látható a farizeusok lelkülete. Ők a kákán is csomót kerestek, itt is egy jelentéktelennek tűnő tevékenységből csináltak elefántot. Én is mikor megyek a mezőn, elgondolkodok, csodálom a természetet és azon tűnődve, hogy milyen összetett is ez a fantasztikus teremtés, letépek egy-egy fűszálat, vagy mezei virágot. Így el tudom képzelni, hogy nem aratási célból tépkedték a tanítványok azokat a bizonyos kalászokat, de ha mégis, Jézus akkor is ura a szombatnak. És a szombat is azért adatott, hogy az embert szolgálja. Jézus itt Dávidot hozza példának és kiáll tanítványai mellet.  Milyen jó is a mi Urunk! Jézus rávilágít arra, hogy első sorban nem a cselekedetek számítanak az Élő Isten előtt, hanem az, hogy milyen a lelkületünk, hogyan éljük meg a mindennapjainkat kegyelemben, hit által. Dicsőség neked Istenem, hálát adok azért, hogy te mindenekfelett állsz és mindennek Te vagy az ura, még a szombatnak is.  Ámen!

Sounds of God Ministries – Kákán is a csomót… (Márk 2,23-28) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva