Sounds of God Ministries

Sounds of God Ministries – „… elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” (Márk 1,29-39)

Márk 1,29-39

“Mindjárt ezután kimentek a zsinagógából, és Jézus elment Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felőle Jézusnak, aki odamenve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik. Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat, az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte beszélni az ördögöket, azok ugyanis felismerték őt. Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele levők azonban utána siettek, és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: “Mindenki téged keres.” Ő pedig ezt mondta nekik: “Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem.” És elment Galilea-szerte a zsinagógákba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket.”

Köszönöm Jézus, hogy te vagy az a kifogyhatatlan forrás, akihez bizalommal, őszintén és akadályoktól mentesen fordulhatok minden örömömben, bánatomban egészségesen és betegen a szükség idején is.

Természetesen nem arra gondoltam, hogy nem szoktam orvoshoz menni, de tudom, hogy Istennél minden lehetséges, ahogy az előző nap is írtam.

„… elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”[1]   Még Jézus is elment, hogy közösségben legyen az atyjával. Ez igazán példa értékű és követendő számomra is. Sokszor a legfontosabb dolgok megkezdése előtt marad el a közösség Istennel. Ez olyan mintha házat szeretnénk építeni alap nélkül. Ez az Ige azt mutatja számomra, milyen fontos, hogy napi közösségben legyek Istennel, hogy mindig igazán szilárd alapot vessek, mindannak amit teszek.

Köszönöm, hogy erőt adsz az erőtlenség idején. Köszönöm a közösséget veled Istenem, köszönöm, hogy velem vagy minden napon. Ámen!

[1] Biblia; Magyar Bibliatársulat; Ref. Egyház Kálvin János kiadója; Budapest, 2002. (Márk 1,35b)

Sounds of God Ministries – „… elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” (Márk 1,29-39) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva