Cikkek

Ki fizeti a cechet?

Hetek óta várjuk, hogy a járvány a tömeges megbetegedések szakaszába lépjen, de nem teszi. Ez egyfelől nagyon nagy öröm, másfelől egy sor kérdést vet fel.
Az első, hogy annyira sikerült kilapítani a görbét (és most veregesse meg mindenki a vállát, aki fegyelmezetten otthon maradt), hogy rengeteg olyan ember van még, aki megfertőződhet. Ez viszont előrevetíti azt, hogy lesz egy második hulláma a járványnak, vélhetően augusztus-szeptemberben, amikor újra szükség lesz izolációs intézkedésekre. Igaz, addigra viszont lesz egy szakajtó új tapasztalat a vírus terjedésével, és a gyógymódokkal kapcsolatban, így a karantén intézkedések sokkal célzottabbak lehetnek, nem kell fűnyíró elv szerint mindenkit otthon ültetni. Így egy esetleges második hullám esetében azért nem kell olyasfajta drasztikus intézkedésekre számítani, mint amilyenek a jelenlegiek voltak.
Minden esetre a tömegrendezvények nem egyhamar térnek vissza. Le kell mondani sok sporteseményről, konferenciáról, koncertről, futóversenyről, tömegtüntetésről és felvonulásról, amit az is jelez, hogy lemondták a szeptemberre tervezett eucharisztikus világkonferenciát, amire már 30 milliárd (30 ezerszer egymillió) jó adóforintot költöttünk el. Így azoknak is várniuk kell, akik a városszerte kihelyezett visszaszámláló órákat lesve várták, hogy mikor találkozhatnak Jézussal. Nekik viszont van egy jó hírünk, Jézussal bármikor lehet találkozni, nem kell hozzá konferencia (sőt, a meggyőződésem szerint az eucharisztiában csak egy kis liszttel találkoztak volna legfeljebb, nem Jézussal, aki szellem, és ezért szellemben és valóságosan kell és lehet őt imádni Jn4,21-24. Viszont találkozhattak volna derék hívő emberekkel, akiben Jézus már életre kelt, és ebből születhettek volna szép dolgok.)
Mindez nekünk is fejtörést jelent, nem valószínű, hogy a szűk és zárt, légkondis helyiségekben egyhamar tömegrendezvényeket lehet tartani. Így erősen gondolkodni kell, hogy kimegyünk szabadtérre és/vagy több kisebb rendezvényt tartunk az online jelenlét mellett. Talán a nyári tábort már megtarthatjuk a bátraknak, és utána visszatérhetünk a közös istentiszteletekhez, de még az sem valószínűtlen, hogy ennél hosszabb távon is gondjaink lesznek ezzel.
A következő kérdés, amit a megbetegedések alacsony száma felvet, hogy miért kellett akkor statáriális eljárással kórházakat kiüríteni, és a vétkezőket kirúgással fenyíteni? Az ORI nem vett át hat beteget a pesti úti öregotthonból, értem, de ezért egy egész nagy intézményt be kell fenyíteni? Nem lehet fegyelmit osztogatni, vagy lefokozást, eltörik a diri kardját vagy letépik a nyakából a sztetoszkópot, hajnalban kap egy barackot a fejére a vár fokán… tényleg szükség van az ilyen drasztikus reakciókra, és az ezzel járó megfélemlítésre? Nem aránytalan ez? Nem fog ahhoz vezetni, hogy az intézményvezetők inkább a parancsot teljesítik, mint a betegeiket védik? Nyilván van ellentmondás a két feltétel között: orvosilag indokolt esetben nem küldünk haza senkit, de ki kell üríteni x ágyat? És ha nem lehet kiüríteni őket csak úgy, ha orvosilag indokolt esetet is hazaküldünk? Nem célszerűbb ezt országosan elosztani, mint egy rehabilitációra szakosodott kórházra ráosztani fűnyíró-elv szerűen? Mindez önmagában nem lenne nagy ügy, de félő, hogy némelyeknek netán fejébe száll a statáriális hatalom.
A harmadik kérdés, hogy ha igaz, hogy a halálos áldozatok fele világszerte az idősotthonok lakói közül került ki, nem kellett volna és kellene jobban odafigyelni ezekre? Vonuljon ki a járványügy, a katonaság, tűzoltók, az akárki, látogassa meg őket a miniszterelnök, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy legyen elég teszt, védőfelszerelés, ember, ápoló és ami csak kell, mert úgy tűnik, ott szakad elsőnek a gát. Ha valakinek rokona, barátja élne ilyen helyen, akkor a legjobb, ha gyorsan igyekszik kimenteni onnan, amíg nem késő?
A negyedik kérdés, hogy biztosan jó ötlet-e a megbetegedések számának tetőzésére tenni az érettségiket? Menjen mindenki autóval, vagy külön BKV járatok lesznek a diákoknak?
És a legnagyobb és legizgalmasabb kérdés, mi lesz a gazdasággal, az elveszített munkahelyekkel, a lenullázódott ágazatokkal, a hiányzó adóbevételekkel, amit most gyorsan híg pénzzel igyekeznek pótolni, mintha nem lett volna így is elég híg pénz már a világgazdaságban. Kezelhetők-e az elszegényedésből fakadó problémák, okoznak-e a gazdasági gondok társadalmi katasztrófákat, éhséglázadásokat, fosztogatásokat, menekülthullámot, háborút? S az elkeseredésre erőszak lesz-e a válasz?
Oké, itt abba is hagyom, elég minden napnak a maga baja. Bőven van imatéma.
Szerencsére nekünk van a magyar mellett egy mennyei állampolgárságunk is, és az életünk el van rejtve Krisztusban. Ha valamikor, akkor az elkövetkezendő időkben igen nagy szükségünk lesz arra, hogy mély gyökereket eresszünk az Igazságban.
14Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,
15akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:
16adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint,
hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember a Szelleme által;
17hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva
18képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt:
mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;
19és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét,
hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.
20Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben,
mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk,
a bennünk munkálkodó erő szerint:
21azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által
nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen. (Ef3,14-21)

Írta: Görbicz Tamás