Mi húzódik a jóga hátterében és miért veszélyes az?

A hindu kultúra és az ahhoz fűződő gyakorlatok igen sokrétűek és szerte ágazóak. Azt szokták mondani, ahány Guru (tanító), annyi tanítás és irányzat létezik. Összességében viszont minden gyakorlat, legyen az testi gyakorlat, azaz jóga pozíció (asana) vagy éppen meditációs gyakorlat, stb., mind-mind ugyanazt a spirituális hátteret és célt szolgálja. Általában mi itt nyugaton a jógát a testmozgással, vagy egy mantra meditációval (ima) azonosítjuk, mely nem több annál, mint amit látni vélünk. De mi húzódik a háttérben? Mindezen gyakorlatoknak a célja az, hogy kiüresítsék az elmét, szellemet és helyére hívjanak egy transzcendens szellemet, szellemiséget. Irányzattól függően nevezik ezt: a brahmanhoz való kapcsolódásnak, a buddhizmusban egyesülésnek, beolvadásnak a nirvánába, a kollektív tudatba, más irányzatoknál a kundalíni, azaz az ősenergia felébresztésének, a krisna tudatban az istenséggel való eredeti kapcsolat helyreállításának, stb… Nagyon sokat tudnék sorolni. Lényegileg mindegyiknél ugyanaz a cél, ahogy fentebb írtam. Más szavakkal: átadni önmagunkat, tudatunkat egy másik szellemnek, szellemiségnek. Mindezeknek a gyakorlatai nem csak eltávolítanak a Valóságos, Élő Istentől, hanem betöltenek bennünket egy sokkalta veszélyesebb dologgal, amik nem mások, mint istennek, isteni lényeknek hitt démonok. Ezek a gyakorlatok olyan energiákkal “operálnak”, melyek szemmel nem láthatóak, de jól tapasztalható hatással rendelkeznek, melyek átformálják, rombolják egyéniségünket, személyiségünket, tudatunkat. Kezdetben pozitívan, majd fokozatosan beépülve rombolnak. Bizonyos esetekben őrültséghez, pszichoszomatikus betegségekhez és egyéb mentális problémákhoz vezethetnek. Ha valaki nem is őrül meg, de hordozni fogja magában ezt a szellemiséget, mely hosszú távon másokra is rossz hatást gyakorolhat. Mitől függ, kire milyen hatással van? Ez sok mindentől függ. Pl.: Mit gyakorol az illető, milyen komolyan merül el benne, ki a tanítója és mi a tanító motivációja?! Stb… Persze eljuthat valaki olyan szintre, hogy már nem is önmaga, de mégis komplett embernek látszik az illető. Itt a komplettet, arra értem, hogy teljesen egészségesnek látszik. Ilyen embereket nevezem én hordozónak, akik olyanok, mint az edények, hogy tartalmazzák a mérget, sőt át is itatódnak vele, de önmagában véve egy laikusnak, kívülállónak nem tűnik fel, mi a probléma. (Ezekből a személyekből lesznek a tanítók, guruk, stb.) Első ránézésre minden tök rendben van. Viszont kérdezem én: ennél-e olyan tányérból, mely már beitta a mérget, még ha tisztának is látszik?! (Tudom a példák sokszor sántítanak, de ehhez tudnám a legjobban hasonlítani ezt, ezeket a személyeket.) Aki pedig nem jut el idáig, az vagy megkattan, vagy valamilyen mód lesz egy kis defektje. Általában ezek a gyakorlatoknak az a jellemzője, hogy rendszerességet igényelnek, hogy fenntartsák azok mellék hatásait. Ezt is sokáig részletezhetném, de itt ülhetnénk egész nap. Viszont a jó megértés kedvéért a lényeget összefoglalva: Ha komolyan odaszánja erre valaki magát, akkor elsőnek a jóga, nem hosszútávú, “pozitív” mellékhatásait fogja tapasztalni, amit már fentebb is említettem. Melyet sokan célnak tekintenek, melyek nem tartósan jelennek meg. Néhány ezek közül, irányzatoktól függetlenül: kiegyensúlyozottság, nyugalom, megelégedettség, öröm, testi fájdalmak elmúlása, vitalitás növekedése, feszültség és szorongás feloldódása, stb. Ez csak néhány dolog, mely nagyon kecsegtető lehet, de összességében és hosszú távon sokkal többet vesz el a jóga, mint amennyit ad a végén. Mert mindaz, ami rossz volt az életünkben vagy problémát, kötöttséget jelentett, ezerszer rosszabbá válik a fent felsorolt mellékhatások múlásával, enyhülésével. Ezért hibásan a jógát végző személy, azt gondolhatja, hogy még nagyobb erőbedobással kell gyakorolnia a guruja vagy irányzata folyamatait, gyakorlatait. Ez saját tapasztalat is.  Egy példa (persze ebbe is bele lehet kötni):  Olyan ez, mint a dohányzás, vagy az alkohol!!! Kezdetben minden tök jó, sőt még vagány is. Viszont a dohányos lehet rákos is, de jobbik esetben olyan fekete lesz a tüdeje, mint az üszök és ezzel a dohányos megrövidíti, az emberi létének amúgy is csekélyke kis hosszát. (Ez a példa számomra nagyon képszerű, mert láttam felboncolt, ohányos tüdejét. Nem szép látvány.) Vagy ott az alkohol: Egy kicsi nem gond, szokták magukat vigasztalni az emberek. Viszont, aki nem tudja megállni, hogy naponta igyon, az már alkohol beteg. Ennek is sok rossz hatását tudnám sorolni, de most erre nem térnék ki. Lényeg lényege, hogy az emberek ezeket a jónak és kecsegtetőnek tűnő mellékhatásokat látják meg, mikor a jóga bármely válfajába belekezdenek. Ezt használják ki a tanítók (hordozók) is. Aztán ott a másik veszély, melyre fel szoktam hívni a figyelmet: vannak olyan tanítók, akik részben, vagy egyáltalán nem hordozók, de az emberek pénztárcája jobban érdekli őket és innen, onnan összeszednek egy kis tudást, tanítást és máris guruként tetszelegnek, kihasználva az emberek megjobbulás és transzcendens utáni vágyakozását. Mindenkiben ott van az Isten alakú űr, melyet ki hogyan kíván betölteni. Ez az igény, űr az, amit meglátnak az ilyenek “guruk”, tanítók és igyekeznek jól megtömni a zsebüket ezen emberek kihasználásával. Ez már csak akkor rosszabb, ha a kettő párosul: azaz egy kontár hordozó, anyagilag megkopaszt és még kapsz mellé egy más, káros szellemiséget, mely kezdetben olyan szépnek, jónak látszik, mert csili-vili a csomagolás és sokkal többet ígér, amennyit ad. Sőt, inkább elvesz mint ad!!! Mert az Isten alakú űr helyre démoni erők mennek…

Igyekeztem egy kicsit mindenre kitérni, de ha konkrét kérdése akad bárkinek szívesen válaszolok, ha lehet privátba, de nem gond a nyilvánosság sem. Akár ha van olyan, aki ebben sérült, akkor szívesen elmondom neki, miként állhat helyre. Ez nagyon kulcsfontosságú, mert ha el is hagyják ezek a problémák, szellemek, szellemiségek az illetőt, de nem igyekszik helyre állni, betölteni a maradt űrt azzal, akit valóban megillet (Élő Isten), akkor utána sokkal rosszabb lesz mint annak előtte volt, mert ezerszer rosszabbak jönnek a helyére.

(Itt értek el: nikolaos.varga@gmail.com vagy a facebook acountomon: https://www.facebook.com/miklos.varga.world )

Az alábbiakban csatolom a Hetek új podcast sorozatában elhangzott riportot, a témával kapcsolatban! 🔥🔥

Ennek a sorozatnak a címe: Véleményes Szabadság, mely időről-időre különleges vendégekkel jár körbe kényes és izgalmas témákat. Ezúttal a jóga-ügyben beszélgetek velem Chevalier Varga Miklóssal, egykori hindu szerzetessel, mára Krisztusban megtért emberrel. A riportban a következő kérdésre kerestük a választ, hogy: Van-e köze a jógának a démonokhoz? A Műsorvezető: Kulifai Máté

Érdemes meghallgatni.
Oszd meg ismerőseiddel is!

Ezt a riportot az alábbi linken halgathatod meg:

Mi köze a jógának a démonokhoz? Beszélgetés egy ex-hindu szerzetessel

Forrás: Hetek Magazin

Továbbá egy kis érdekességnek (desszertnek a téma végére egy kis érdekes videó, mely azt vizsgálja, hogy létezik e keresztény jóga.

Szertettel:
Chev. Varga Miklós

A cikk létrejöttét elsősorban hálásan köszönöm az Élő Istennek,
másod sorban alapítványuk önkéntes missziós munkatársának,
Szolgáló társamnak, kedves barátomnak: Bharta Anikónak

Megállíthatatlan változások?

Az elmúlt időszak média hírei tele vannak az emberiség egyik legnagyobb környezeti katasztrófájának hírével.

A föld tüdejének nevezett Amazonas vidéki őserdőket a növekvő fakitermelések mellett a jelenlegi tüzek is jelentős és már már maradandónak sejlő károkat okoztak. A helyi kormányzatok szándékos gyújtogatások sorozatára gyanakodnak, mivel az elmúlt időszakban olyan bűncselekményre “bátorító” cikkek jelentek meg a Brazil sajtó hasábjain, miszerint az erdő tüzek meggyújtásával kell bizonyítaniuk a helyi földműveseknek, hogy dolgozni akarnak. Így esetlegesen feltételezhető, hogy nem csak a rendkívüli hőség és emberi felelőtlenség, hanem szándékos károkozás áll a háttérben. De a kár már bekövetkezett az őserdőben, annak élővilágában a helyi közösségében és tágabban az egész világra tekintve.

A helyi közösségek, minden  erejüket bevetve oltják az erdőtüzet. Kérdés, hogy vajon meg tudják e állítani és ha igen, akkor milyen esetleges maradandó károk lesznek? Visszafordíthatóak-e az ökológiai károsodások?

Jelenleg is több gócban ég az Amazonas erdeje, mely nem egy területre korlátozódik. Tudom közülünk is sokan vállalnánk személyesen is szerepet, hogy valamilyen mód segíthessünk, de sajnos nem mindenki engedheti meg, hogy a helyszínre utazzon és aktívan bele vesse magát a munkába. Ezért alapítványunk  arra az elhatározásra jutott, hogy híd legyen ebben a segítségben, és olyan helyi közösségeket támogassunk a nehéz helyzetben, akik aktív részt vállalnak ennek a vésznek a megakadályozásában, tovább terjedésében és majdani helyreállításában. Keresztényként nekünk is felelősségünk van abban hogy helytálljunk és segítsünk, ki amivel tud.

Ezért kérünk mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten támogassa őket!

Biztosítjuk, hogy anyagi támogatásukat 100%-ban és személyesen felvett kapcsolaton keresztül juttatjuk el egy helyi segítő közösségeknek.

A következő számlaszámra  várjuk anyagi segítségnyújtásukat, a közleményben kérjük, tüntessék fel az “AMAZONAS” szót:

Magyarországról: 18203071-06025293-40010017

DONATE PayPal-al, az alábbi linkre kattintva:

 

EGY VILÁG – EGY OTTHON; ONE WORLD – ONE HOME

Új projektünket azzal a célkitűzéssel indítottuk útnak, hogy olyan erős értékeket képviselő, környezettudatos generációt neveljünk ki, akik fontosnak tartják a földünk élhető, fenntartható folyamatait  erősíteni, például: szelektív hulladékgazdálkodás; ÖKO gazdálkodás; megújuló erőforrások alkalmazása, új, természetes energiák felkutatása és alkalmazása napjainkban; az élővilág és veszélyeztetett állatok védelme; klímaváltozás lassítása, megállítása. Mindezt lokális és globális szinten egyaránt, tudatos, elhatározott, egységes és közös összefogásban . Mindezt hogyan kívánjuk elérni? Tematikus képzésekkel, környezettudatos táborokkal, melyeken szakképzett kutatóktól, tanároktól és előadóktól sajátíthatja el az ifjabb generáció a környezettudatos életvitelt és a filantróp támogató hozzáállást, hogy azt konkrétan alkalmazni tudják saját életterükben, környezetükben és otthonaikban egyaránt. Felelősséget vállalva annak továbbadására. Továbbá, hogy aktívan részt vállaljanak környezettudatos szervezetek munkáiban.

 

Ezen projektünk meghatározó alapja, hogy más alapítványokkal  és szervezetekkel – akik a Föld lakosainak jólétét és környezetünk élhetőségének megőrzését tűzték ki célul – együttműködve tudjuk ezt megvalósítani.

Ezáltal  fő céljaink közzé tartozik, hogy olyan alapot képezzünk, melyre alapítványok, egyesületek és közösségek, egyének egyaránt pályázhassanak. Az összefogásban sorsfordító erő van.  Mert egy világunk van és egy otthonunk, ez a gyönyörű kék planéta. Őrizzük meg együtt a jövő generációinak, nem mindegy miként adjuk azt tovább, Istenadta otthonunk ez!

Munkánkat itt támogathatja:

Magyarországról: 18203071-06025293-40010017

DONATE PayPal-al, az alábbi linkre kattintva:

 

 

Tűzvész pusztít a Notre Dame-ban

„Uram, nézd, milyen gyönyörűek ezek a kövek, és milyen csodálatosak ezek az épületek!”

A tegnapi hírekben, élőben számoltak be a Notre Dame pusztulásáról. Az egész világ szomorúan, és részvéttel vette tudomásul, hogy a világörökség egy csodálatos, emberkéz alkotta emléke, az egész Föld szeme láttára pusztul el. Bizony ez katasztrófa, és sokan nem értik meg, hogyan engedheti meg Isten az ilyen történéseket, nevezetesen, hogy egy gyönyörű műemlék, – egy „Isten háza”- elpusztuljon? Azt mondják, hogy a keresztyénség egy hatalmas szimbóluma pusztult el. A megrendült világ összefogott, és részvétnyilvánításaik mellett, sok európai ország ígéretet tett, hogy anyagilag is részt vállalnak az újjáépítésben. Az esemény valóban szomorú, és én is elgondolkodtam, hogy történhetett meg ilyen katasztrófa?

Felmerült kérdésemre, mintha az Úr így válaszolt volna:

„Gyermekem, emlékszel, hogy földi ittlétemkor, a peszach (húsvét) közeledtével, amikor bementem Jeruzsálemben a Templomba, mit találtam ott? Pénzéhes kereskedőket a portékáikkal, ökröket, juhokat, pénzváltókat, üzletelni, és eközben, Atyám házát a pénzszerzésetek, üzleteléseitek helyszínévé tettétek. Az eltelt 2 évezred óta sem történt változás, és ezt akkor sem, és most sem tűröm!”

Gyászol az egész világ, sajnálván egy épület pusztulását, miközben naponta 100 ezrek halnak meg nyomorúságos körülmények között, Jézus Krisztus nélkül! Jónás könyve 4 fejezete jut eszembe: “te sajnálod az uborkabokrot,… Én pedig szánom a milliókat, akik Rólam nem is tudva halnak meg!”

Azon is el kellene gondolkodnunk, hogy nyugaton, a keresztyén templomok folyamatosan ürülnek, sőt megdöbbentő hírek láttak napvilágot, mégpedig hogy emberkézzel le is rombolnak templomokat, mert nincs, AKI MEGTÖLTSE AZOKAT!? Nem e azért, hogy összegyűljünk, és imádjuk az Urat? Vajon a templom nem  e az emberért van, és nem fordítva? Mit is érnek az épületek, ha azok mára, már nem töltik be azt a célt, amiért épültek? Isten nem gyönyörködik abban, hogy a templomok, gyülekezeti házak folyamatosan üresednek, eközben azokat milliókért múzeumoknak, – szinte „bálványként” tartják fenn? Vajon hányan mennek be, az URAT KERESNI? Az Úr Jézus szavai jutnak eszembe, amikor „Jézus már kifelé ment a Templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester! Nézd, milyen gyönyörűek ezek a kövek, és milyen csodálatosak ezek az épületek!” Mk.13:1 Jézus válasza megdöbbentő: “Nem marad itt kő kövön, mert mindent lerombolnak majd.” – szerintem a tanítványok akkor még ezt a kijelentést nem vették komolyan.

Kedveseim! Isten temploma mi vagyunk, hisz Ő azt mondta, hogy Ő nem lakik emberi kéz alkotta épületekben, – sőt az Írás világosan kimondja: „Nem tudjátok, hogy TI ISTEN TEMPLOMA VAGYTOK, és Isten Szelleme lakik bennetek?” I.Kor.3:16. Minden emberi kéz alkotta dolog egyszer elpusztul, ezt tudomásul kell vennünk! Isten most, a „Nagyhéten” is, a legfontosabbra irányítja a figyelmünket, mégpedig amikor azt válaszolja a farizeusoknak, hogy: „Bontsátok le ezt a templomot, s én három nap alatt fölállítom.” Ján.2:19. Isten, és az Atya legcsodálatosabb „templomát” az Ő saját Fiát, – Akiben lakozott itt a földi élete alatt – megengedte, hogy lerombolják! Miérettünk tette! DE HÁLA NÉKI, Ő HÁROM NAP ALATT FELÉPÍTETTE! Ma pedig Isten temploma MI VAGYUNK! (MM.2019.04.16)

A cikket írta: Molnár  Miklós

Értesítés (NEA-TF-18M) sikeres pályázatunkról

Minden kedves szimpatizánsunkat és támogatónkat nagy örömmel értesítünk arról, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA-TF-18-M) Civil szervezetek működési célú támogatását sikeresen elnyertük 2018-ban is.

Az ezen pályázat bevételét a kiírásnak megfelelően, az Együtt egymásért programban, céljainknak megfelelően használjuk fel.

Köszönjük, hogy imáitokban velünk voltatok!

 

Az alapítvány kuratóriumának nevében:

Chev. Varga Miklós

(Megbízott vezető, önkéntes)

 

Szent László Lovagkirály szobrának avatása

2018.09.16.-án Alapítványunk megbízott  vezetője Chev.Varga Mikós (önkéntes) a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend lovagjaként részt vett  a Szentjobbon felállított Szent László lovagkirályunk szobrának avatásán, melyre kiemelten büszkék vagyunk. Nagy jelentőségű dolog ez a magyarságnak és a külhoni magyaroknak egyaránt, mivel Lovagkirályunk nemesi eszményeket képviselve teljesítette ki Államalapító Szent István Király keresztényi hitét.

Az alábbiakban  itt nézhetik meg a Ér TV 270-dik adásának 08:30-dik percétől ezen eseményt:

Az alábbi linken a Magyar Kurír – katolikus hirportál cikkét olvashatják az eseményről.

Szent László-szobrot állítottak a partiumi Szentjobbon

 

Az alábbi fotókat Varga Zoltán Miklós készítette:

Támogatások

Alapítványunk teljesen, száz-százalékban magyar alapítású, magyar forrásokból gazdálkodó és nemzeti keresztény értékeken alapuló független emberek közössége, önkéntes tevékenysége, mely határokon túlívelő munkát  is végez. Mindezt az önök, ÖN segítsége nélkül nem tudjuk csinálni.

Ezért, ha továbbra is támogatná/d munkánkat, az alábbi bankszámlán teheti/teheted azt meg:

 

Magyarországról: 18203071-06025293-40010017

vagy

PayPal-al, az alábbi linkre kattintva: