Adomány bibliák és roma misszió Serényfalván

Kedves Barátaink, Ismerőseink, Támogatóink! Nagy örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy a 2012.03.25-én a Serényfalvára tervezett bibliaosztás és igehirdetés sikeresen megtörtént.

Kedves testvérünk Budai Tiborné (Bori) levelére válaszolva, melyben Bibliákat kért az alapítványtól, több heti munka és előzetes egyeztetés után én, Varga Miklós, Fehér Dániel és Durbák József barátom összefogásával, néhány órányi könnyed utazás után jutottunk el Serényfalvára. Ezen az igen kis Borsodi településen a mély szegénységben élő, de annál inkább szeretetben gazdag emberekkel találkoztunk.

Ezen a kis településen Borit és családját arra indította az Élő Isten, hogy minden pénzüket és fizikai erejüket az Úrnak szánják és Őt dicsérjek napról napra. Érkezésünk után, hálaadó imádsággal és dicséretekkel álltunk az Úr elé, majd az Igehirdetés után, melyet fehér Dániel a Debreceni Golgota Keresztyén Gyülekezet segédlelkipásztora tartott, körbe vezettek minket szerény és családias portájukon. “Ennek a kezdeményezésének, de legfőképpen az Úr kegyelmének köszönhetően időről időre egyre többen lettünk”. Mondta Bori. És mi sem bizonyította számomra ezt jobban a jelenlévő kb. 15-fős kis csoportnál.

Tehát, ennek volt az is köszönhető, hogy egyre nagyobb igény kezdett formálódni egy közösségi házra is, melyet az udvarukon saját forrásokból hoztak létre. Ez a kis épületrész most festés és mázolás alatt áll. “- És ha minden jól megy akkor 1-2 hét és máris dicsőséget zenghetünk benne az Úrnak.” Mondta Bori nagy örömmel a szemében.

Én hiszek az Úr erős kegyelmében és azt is látom, hogy Borinak és családjának igen nagy ajándéka van arra, hogy megossza másokkal Isten örömhírét, ami számunkra Jézus Krisztusban adatott meg.

Ezért nagyon örülök mindannak az adománynak, amit az Ő segítségükre tudtunk össze szedni. Mert ezek a Bibliák olyan frissen megtért emberek kezébe juthattak, akik szinte isszák belőle az Isten élő szavát.

Mindezért nagy hálával tartozom mindazoknak, akik mind anyagilag, mind természetben  segítették ezt a küldetést, hogy célhoz érjen az evangélium.

Dicsőség az élő Istennek!

Az adományok:

Az önök és barátaink felajánlásán keresztül 10-db Karizma vagy karizmánia c. könyvet, és további 25 db Bibliát tudtunk eljuttatni, melyekből 20db új fordítású, azaz teljes biblia. Ó és Újszövetség egyben és 5db Újszövetség. Mindezt kb. 120.500 ft értékben.

Köszönjük nagylelkű és szíves felajánlását. Személyes odafigyelésünk és munkavégzésünk a garancia, hogy támogatása azokhoz kerül, akiknek Ön szánta.

Esetleges felajánlásaikat továbbra is szeretettel várjuk, melyet egy az egyben továbbítunk Serényfalvára.

Átutalás, vagy csekkes befizetés esetén, kérem a közleménybe tüntessék fel Serényfalvi közösség.

Szeretettel és köszönettel:

Varga Miklós
Érték-Benned Alapítvány
megbízott képviselő